Vecsés nemcsak a sváb esküvőkről, a rétes evésről, a tradicionális szüretről és aratóbálról, no meg a messze földön kedvelt vecsési káposztáról híres, hanem arról is, hogy területét érinti az ország több nagy forgalmú, fő közlekedési útvonala. Itt halad el az M4-es autópálya, az M0-ás körgyűrű, a 4-es főút, de még az Üllői út is Vecsésbe fut bele. A település közigazgatási területén helyezkedik el a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér (Ferihegy) egy része, és itt halad át a Budapest–Cegléd–Szolnok vasútvonal is.

Mondani sem kell, hogy Vecsés és környéke nemcsak Magyarország egyik legsűrűbb forgalmú térsége, hanem a járműközlekedés szempontjából az egyik legveszélyesebb is. Összeszámoltuk, hogy a police.hu rendőrségi oldalon az elmúlt néhány évben 218 hír szólt Vecsésről, és ennek nagyjából fele baleseti hír volt. Ki ne bosszankodott volna már amiatt, hogy karambol történt a Ferihegyi repülőtérre vezető úton, és emiatt kerülő útvonalat kellett választania? Ennél már csak az a bosszantóbb, ha éppen mi voltunk a szenvedő felek. Ilyenkor azonban mindig számíthat a 0–24 Autómentés csapatára!

Hívja éjjel-nappal, a nap 24 órájában, hétfőtől vasárnapig a 024automento.hu munkatársait: +3620 552-4953

 

Autómentős problémák Vecsésen

Koccanás vagy totálkár? Kitört a kerék, megsérült a motor, a futómű, mozgásképtelenné vált a jármű? Rajta hagyta a világítást, ezért lemerült az akkumulátor? Gázolajat tankolt benzin helyett? Legyen szó akár személyautóról, kisteherautóról, furgonról, motorkerékpárról, a mentést mindig bízza profikra. Villámgyors, megbízható, tapasztalt és szakértő kollégáink Budapesten, Pest megyében és országszerte kedvező áron, azonnali indulással állnak rendelkezésére. Kinek van kedve várni a bajban? Munkatársaink akár már 15–20 perc alatt kiérnek a helyszínre, műszakilag kifogástalan trélerekkel, hogy szakszerű segítséget nyújtsanak. A járműveken kívül egyszerre akár 4 személy szállítását is vállalni tudjuk – mindezt díjmentesen! Nálunk nincs apró betűs rész, csak azért fizet, amiben megállapodtunk! Tudta, hogy a vétlen félnek a biztosító teljes egészében megtéríti az autószállítás költségét? Ugye, milyen jó ezt hallani? Erre minden esetben felhívjuk az ügyfeleink figyelmét.

 

Nonstop autómentés Vecsés

A nonstop autómentés nálunk valóban azt jelenti, hogy a nap bármely szakában hívhat bennünket, 0-tól 24 óráig, hétfőtől vasárnapig, természetesen hétvégéken és ünnepnapokon is.

Akkor is a 0–24 Autómentés csapatát keresse, ha műszaki hibás lett a járműve. El ne induljon, inkább keresse Vecsés és környékén is munkatársainkat! Mi akár parkolóból is szakszerűen elszállítjuk mozgásképtelen kocsiját, furgonját, kisteherautóját, motorkerékpárját. Persze a legforgalmasabb utakról, főutakról, autópályákról is: tudta, hogy az autópályán, autóúton tilos vontatni? Ne családi, baráti segítséget hívjon, keresse inkább a 0–24 Autómentés csapatát! Akkor is bátran forduljon hozzánk, ha egyszerűen csak járműszállításra van szüksége Vecsésen és környékén. Nekünk a leghosszabb, legmagasabb, sőt áruval megrakott furgonok, valamint a kisteherautók, terepjárók sem jelentenek gondot! A teli platós trélerek rakfelülete nemcsak hétköznapi autók, furgonok, kisteherautók mentését és szállítását teszi lehetővé, de az olyan speciális járművekét is, mint a munkagépek, motorkerékpárok, vízi járművek, jet-skik, motorcsónakok, versenyautók, veterán autók, nagyobb sedanok és kombi autók, illetve az ültetett, alacsony sportautók.

 

 

Autómentő vállalkozásunk által nyújtott szolgáltatások Vecsésen!

  • Autómentés
  • Félretankolás utáni autómentés
  • Autószállítása
  • Furgonmentés
  • Teherautó szállítás
  • Vízi járművek szállítása
  • Motorok mentése
  • Quadok szállítása
  • Raklapos áruk szállítása
  • Sportautó szállítás
  • Kisteherautók mentése
  • Mikrobuszok mentése

 

Vecsés autómentő

 

 

Ne feledje, Vecsés és környékén is a 0–24 Autómentés a megoldás! Írja fel, mentse el elérhetőségeinket MOST:

Telefonszám: +3620 552-4953

Facebook: 0–24 Autómentő

E-mail: csurok.zsolt.norbert@gmail.com