Az ókoriak úgy tartották, hogy minden út Rómába vezet, Magyarországon pedig minden út Budapestre tart. Így van ez Albertirsa környékén is, ahol szinte párhuzamosan fut egymás mellett a főváros felé a 4-es főút és az M4-es autóút. Utóbbinak a település tehermentesítésében van szerepe, akárcsak a 405-ös főútnak. A KSH által kiadott Közlekedési baleseti statisztikai évkönyv szerint Albertirsán nagyjából kéthetente történik említésre méltó (személyi sérüléssel járó) közlekedési baleset, de ezeknél a kisebb koccanások, illetve a műszaki hibákból adódó problémák, leállások természetesen sokkal gyakoribbak.

 

Autómentő Albertirsa

 

 

0-24 Autómentés csapatának szolgáltatásai Albertirsán

Autómentés Albertirsán és a környező településeken. Amennyiben Önnek is segítségre volna szüksége, hívja a 0–24 Autómentés csapatát, amely Albertirsán, sőt egész Pest megyében (így Budapesten is), valamint országszerte a bajba jutottak rendelkezésére áll. Olcsó, gyors és szakszerű intézkedésre vágyik? Akkor keressen bennünket, mert mi nemcsak a problémás személygépkocsiját, terepjáróját, motorját, sportautóját, veterán autóját mentjük, hanem igény szerint munkagépét is elszállítjuk. Fontos kihangsúlyozni, hogy autómentés és szállítás esetén, 4 főig – személyszállítást is vállalunk. Akkor is a 0–24 Autómentést hívja, ha autószállításra, járművontatásra, esetleg más jellegű jármű elszállítására van szüksége. Baj esetén reggeltől estig, a nap 24 órájában, a hét minden napján (nonstop) állunk rendelkezésére, korszerű, nagy teherbírású trélerekkel és szakképzett munkatársakkal.

 

Tanácsok gépjármű tulajdonosok számára

Közlekedési szempontból egyértelműen a nyár legkedvezőbb időszak, ennek elmúltával tehát sokasodni fognak a járművezetők gondjai. A tél pedig az éjszakai vagy akár nappali fagyokkal, a havazással, a jeges, csúszós utakkal olyan kihívás elé állítja az autósokat, amelyeknek csak alapos felkészüléssel lehet megfelelni. Ne feledje tehát a hideg évszak beköszönte előtt átvizsgáltatni és téliesíteni autóját, motorját, furgonját, kisteherautóját, terepjáróját vagy más járművét.

A legfontosabb dolgok egyike a megfelelő gumiabroncs alkalmazása (négy évszakos helyett inkább a téli gumi javasolt), de érdemes új akkumulátort is venni, ha a régi már ősszel is csak „köszörültetve” indította be a járművet. Mi mindenre kell még odafigyelni? A teljesség igénye nélkül:

– a fékek,

– a lámpák,

– a gyújtásrendszer,

– a hűtő,

– a fűtés és a klíma,

– a kipufogó,

– valamint az ablaktörlők állapotára.

Ha ezekre kellő figyelmet fordít, a farkasordító hideget hozó teleken sem érhetik meglepetések. Természetesen a műszakilag megfelelően felkészített jármű sem garancia a balesetek elkerülésére, hiszen a sofőröknek érdemes pár vezetéstechnikai tippet és trükköt is megszívlelniük. Induláskor például meg kell győződni arról, hogyan fognak a fékek, és miként működnek az abroncsok az adott útviszonyok között. Árnyékos, szeles helyeken mindig nagyobb az esélye annak, hogy az aszfaltot még jégréteg borítja, miközben az út egyéb részei akár már latyakosak. Növeljük a követési távolságot, hogy biztosan ne történjen ütközés, koccanás! Mindig legyen meleg holmi, és némi ital, élelem a járműben, hogy egy esetleges veszteglés során se kelljen nélkülöznünk.

 

Autómentő szolgáltatások Albertirsán

Autómentő vállalkozásunk az alábbi szolgáltatásokkal áll a bajba jutott emberek segítségére.

  • Tréleres autószállítás
  • Tréleres autómentés
  • Hagyományos autómentés
  • Furgonok mentése
  • Motorok mentése
  • Sportautók mentése, szállítása
  • Terepjárók mentése
  • Bikázás
  • Félretankolás utáni autómentés
  • Balesetben sérült járművek elszállítása
  • Gépszállítás
  • Áruszállítás
  • Egyéb: a megrendelő igényeihez igazítva

 

Baj esetén hívja a 0–24 Autómentést, hiszen mi akár 15–20 perc alatt a helyszínre érünk! Várjuk jelentkezését!

0–24 Autómentés csapata