Hogyan történik az autómentés Budakeszin és környékén? Mostani írásunkban erről osztunk meg néhány hasznos gondolatot.

Budakesziről néhány szóban

Budakeszi városa a budapesti agglomerációban, Pest megyében, a Budakeszi járás székhelye és második legnépesebb települése Budaörs után. Ez a Város élénk kirándulóturizmussal rendelkezik, és nem utolsó sorban nemzetközi jelentőségű hely, mivel itt működik a Nemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács. A Vadaspark, Makkosmária és a környező erdősségek hétvégente sok kirándulni vágyót vonzanak, vendéglátóipara és mezőgazdasága jelentős.

 

Hogyan közelíthetjük meg Budakeszit, illetve milyenek az utak?

Budakeszi a Szépilonához torkolló Budakeszi úton érhető el a fővárosból, a XII., illetve a II. Kerület felől. Az út folytatódása a Páty-Zsámbék felé haladó 1102-es út. Az útról északnyugati irányba Telki-Budajenő-Perbál (1103-as út), délnyugati irányba Törökbálint-Budaörs/Diósd/Érd-Budapest XXII. Kerülete/Tárnok/Sóskút felé (8102-es út) lehet közlekedni. Az M0-ás, M7-es és M1-es autópályáról érkezve is meg tudjuk közelíteni Budakeszit.

Mivel a városnak nagyon jól kiépített a közösségi közlekedése, sok család számára Budakeszi egy jó alternatíva Budapest nyüzsgő életviteléhez képest. Sokan ingáznak a két város között, persze nem csak busszal, hanem autóval is.

Az utak minősége elég jó, a szakaszok viszonylag hosszúak és viszont sajnos sok a veszélyes rész is. Mivel, ahogyan írtuk, az útszakaszok A-ból B-be haladva elég hosszúak, és nagyon a távolságok, így különösen fontos, hogy ha autónkkal lerobbantunk, a segítség gyorsan érkezzen. A 024automento.hu csapata 20-30 perc alatt a megadott címen lesz, és bármekkora is a baj, mi megoldjuk járművének mentését.

 

Mi lehet az oka, ha autója lerobban?

Ha rendszeresen karbantartjuk autónkat, és tisztában vagyunk a lehetséges meghibásodási okokkal, akkor nagyobb eséllyel elkerülhetjük, hogy a lehető legkellemetlenebb időpontban hagyjon cserben bennünket autónk.

Na, de most nézzük meg közelebbről ezeket az okokat!

Elsősorban a gépjárművek lerobbanását az egyik leginkább figyelmetlenségből eredő probléma, és ez az akkumulátor meghibásodása. Természetesen ez adódhat az akkumulátor elektronikai meghibásodásából, kompatibilitási problémákból is, de a legtöbb esetben a bekapcsolva hagyott világítás miatt lép fel. Erre tehát minden esetben érdemes kiemelt figyelmet fordítania minden autó tulajdonosnak.

A következő okok a lerobbanásra a motorral, motorvezérlő rendszerrel kapcsolatos meghibásodások állnak, mint például a szenzorokkal, gyújtással, befecskendezéssel összefüggő problémák lehetnek. Ezt valószínűleg egy laikusabb személy nem tudja megelőzni, így az egyetlen megoldás a rendszeres, szakember által elvégzett ellenőrzések elvégzése. Ez sem biztosíték sokszor, de nagyobb eséllyel nem lesz szükségünk autómentő segítségére.

A lehetséges okok közé tartozik még a kormányzással, fékekkel, futóművel, illetve karosszériával kapcsolatos problémák, vagy akár az önindítót, kábelezést, világítást, generátort érintő elektromos meghibásodások. Előfordulhat a kerekekkel, üzemanyag-rendszerrel, hűtéssel, fűtéssel, klímával, a kipufogó-rendszerrel és a katalizátorral összefüggő problémák.

Összességében tehát a lerobbanásokat okozhatják a tulajdonos hibáján kívül eső tényezők, melyek azonban rendszeres ellenőrzésekkel, karbantartással megelőzhetőek lennének. Amennyi komfortot és segítséget nyújt egy autó megléte, ugyanannyi odafigyelést, ápolást is megkövetel. Autó tulajdonosként nem csak magunkért vagyunk felelősek, hanem a többi forgalomban lévő autós biztonságáért is felelünk. Egy lerobbanás ugyanis nem csupán egy kellemetlen szituáció, hiszen akár közúti balesetet is eredményezhet. Mindent összevetve tehát vállaljunk felelősséget autónk állapotáért, legyünk mindig körültekintőek, és igenis szánjunk összeget gépjárművünk rendszeres karbantartására.

Ne feledje viszont, hogy ha mégis bekövetkezik bármilyen okból a baj, és autója cserbenhagyja útközben, először is gondoskodjon a biztonságról. Jól belátható helyen biztosítsa, hogy a többi közlekedő időben észrevegye önt és a félreállított autóját.

És csak ez után tárcsázzon minket, hiszen szakképzett csapatunk segítsége lehető legjobban megoldás, ha autómentésre van szüksége.

Automentés-budakeszi

Milyen autómentő szolgáltatásokat nyújtunk Budakeszin?

Számtalan autómentési feladatot végzünk Budakeszin és vonzáskörzetében.

A téli időszakban legtöbbször az autóbikázást és a klasszikus autószállításra mutatkozik a legnagyobb igény. Tavasztól nyárig olyan feladatokkal bíznak meg minket, mint a balesetes vagy megtört autók elszállítása, elektromos autók szállítása, kisbuszok és furgonok mentése vagy oldtimer autók szállítása. A tavasz beköszöntével megnő a kereslet a motorok mentésére és quadok és vízi járművek szállítására.

Ha Ön Budakeszin, és környékén kívánja igénybe venni autómentő szolgáltatásainkat, hívjon minket a nap bármely órájában, bármelyik nap.

 

Elérhetőségeink:

Telefonszám: +3620 552-4953

Facebook: https://www.facebook.com/nonstopautomentesolcson/

E-mail: csurok.zsolt.norbert@gmail.com

Nyitvatartási idő: 24/7 Autómentés és autószállítás ÉJJEL-NAPPAL

 

Mottónk és iránymutatónk: Azonnal!